Zöld Marci (? 1790–Fegyvernek, 1816)

Zöld Marci (? 1790–Fegyvernek, 1816)

 

Alföldi betyár. Korabeli törvényszéki feljegyzések szerint a 19. sz. elején a többször szétszórt bihari zsiványok egyik vezére volt. A statáriális bíróság Zöld Marcit, Palatinszkit és társaikat a fegyverneki pusztán felakasztotta. A prózai hagyomány a fegyverneki harcot a zsandárok csúfos vereségeként emlegette. 1815–20 között nyomtatott → ponyva „A’ két híres Zsiványok, Zöld Martzi, Betskereki, ’segyéb Társai életének rövid leírása” több → betyárballadában előforduló motívumot tartalmaz.

 

A Zöld Marciról szóló balladák homályosan utalnak a valóságos történetre:

„Kértem Marcit az egekre,

Hogy ne menjen Fegyvernekre.

De nem hajlott kérésemre

Bánatot hozott szívemre.

Megengedjék, szép angyalom,

Nem hibából cselekedtem.

Megtámadt egy ellenségem,

Elvesztettem reménységem.”

 

A századfordulón a betyárokról szóló fél-népi irodalom elburjánzása idején, a Zöld Marciról szóló ponyvák is napvilágot láttak. Ezekben híres lovas, rokonszenves külsejével lányok, asszonyok szerelmét könnyen meghódítja. A nagy alföldi pusztaságon keresztülhaladó postakocsikat, utazó uraságokat támadja meg. Ezek a Ny-európai betyárromantika hatására divatossá váló motívumok kapcsolódnak Bogár (Szabó) Imre nevéhez is. Egy Oroszi György által 1833-ban készített mángorló felirata:

„Szép volt az Mulatság Orczi Kortsmájában,

Még Heves Vármegye nem akatt nyomában,

Végan volt Zöld Marczi Hires Palatinszki,

és az Betskereki, Lásd, hogy fizették ki.”

– Irod. Szántó Imre: Zöld Marci – Betyárvilág Heves és Külső-Szolnok megyében a 19. század első évtizedében (Eger, 1956); Békés István: Magyar ponyva pitaval (Bp., 1966).

 

Petőfi Sándor: Zöld Marci (Pest,1847.április)

 

Négyágú épület, amely be sincs fedve,

Mely akasztófának vagyon keresztelve,

Akasztófa mellett hollók károgása,

Nem volt Zöld Marcinak hét országban mása.

Pej csikó szájában fényes acélzabla,

Hányta a szikrát, ha a csikó harapta.

Rajta, Zöld Marci, te futottál, röpültél,

Mint a lobogó láng, kit elkapott a szél.

Ugyancsak megteszi!… Marci, hol vehetted

Lobogó gatyádat, lobogó ingedet ő

Szép menyecskék varrták fehér patyolatból,

Csók lett érte díjok piros ajakadról.

 

Szép legény volt Marci, szerették a lyányok.

Ha én utánam is annyian volnának!…

Amerre Marci járt, volt harang szólása,

Sok szerelmes szívnek hangos dobogása.

Minek volt sarkantyú kordován csizmáján ő

A szép szó is fogott sörény paripáján.

Nem is a ló, hanem hát a tánc számára

Verette a csengőt csizmája sarkára.

Rátermett a táncra Marci, nem tanulta;

De őtőle sokan tanulhattak volna.

Betért a csárdába, ha szólt a muzsika,

S szilaj kedvvel amúgy magyarán megrakta.

Nem kívánkozott ő Bakony erdeibe,

Oda csak a félénk tolvaj rejtezik be,

Bokrok közé búvik, onnan ugrik elő,

úgy ragadja torkon, aki arra menő.

Marcinak Hortobágy volt rendes tanyája,

Hortobágy, a puszták óriás királya,

Kiállt az országút síkjára, s az utas

Száz lépésről látta, hogy majd lesz ne-mulass.

Ha gazdag utas jött, Marci így kiáltott:

„Ide az erszénnyel, ha nem kell halálod!”

Ha szegény utas jött, ezt mondta szívesen:

„Nesze az erszényem, s áldjon meg az isten!”

Fegyverneki puszta, fegyverneki puszta

Szegény jó Zöld Marci halálát okozta,

Négyágú épület volt halálos ágya

S temetési dala varjak károgása.

Kálvária-domb kalvaria-domb